KORDA ZOLTÁN FOTÓKLUB

A Túrkevén élő fotósok 2009 októberében, a Művelődési Ház irányításával, megalakították a Korda Zoltán Fotóklubot 12 taggal. Ezzel együtt  beléptek a MAFOSZ-ba  (Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetsége). A csoport vezetője Hudák János lett, aki időközben  elfoglaltsága miatt  kivált a csoportból, így a vezetést Kovács István intézményvezető vette át. 

Alkotásaikkal egyénileg is részt vesznek különböző,  meghirdetett fotó-pályázatokon és a kiállításokon, mint pl.  „UTAZÁS A VILÁG KÖRÜL”- kiállítás, „Kistérségi pillanatok”- fotópályázat- és kiállítás.

Az országos Magyar Fotográfia Napjához (minden év aug. 29.) kapcsolódva 2009-től kezdve évente rendeztünk a fotósainknak csoportos kiállítást a Művelődési Házban.

Ezen kívül minden évben egy tag lehetőséget kap a Művelődési Házban egy önálló bemutatkozásra is. Így 2009-ben Hudák János, 2012-ben Koszna Artúr, 2013-ban Nagy Gábor, 2014-ben Kiss Imre, 2015-ban pedig Hartvig József állította ki fotóit. 2017-ben Füleki Zoltán fotóiból nyílt kiállítás.2018-ban Dunai József (Tatabánya) Túrkevéről származó fotós is bemutatkozott a csoportos kiállításunkon.

Jelenlegi fotós alkotóink: Fias Gábor, Füleki Zoltán, Hartvig József, Koszna Artúr, Kovács István, Kiss Imre, Kiss István, Márton József, Nagy Gábor, Szabó Ferenc, Tóth Zsuzsanna

Kovácsné Kovács Erzsébet- Művelődésszervező

008-nagy-gabor

 

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.