MADARÁSZ KÁROLY NÉPDALKÖR

A népdalkör 1972-ben alakult meg. 1989-ben vette fel a köztiszteletben álló, túrkevei népdalgyűjtő pedagógus, Madarász Károly nevét. A népdalkör műsorának alapját elsősorban a Madarász Károly által gyűjtött,  helyi dalok képezték,  de folyamatosan ismerkednek más tájegységek dalaival is. Kedvelik a summás- pásztor- és katonadalokat, a tiszai dallamokat. Kezdettől fogva citera kísérettel énekeltek, kiváló citerásuk volt Kalmár Imre bácsi. 2008-ban csatlakozott hozzájuk: Angyal Ferenc kisújszállási  és Kalmár Sándor túrkevei citerás. Jelenleg csak Kalmár Sándor tagja a csoportnak. Legmagasabb minősítésük: országos Arany Oklevél, melyet háromszor kaptak meg (1978, 1981, 1999), valamint 2008-ban a térségi minősítőn a csoport „KIVÁLÓ” minősítést kapott. Büszkék a túrkevei Pásztordal versenyen 2008-ban nyert „Arany Fokos Díjra”. Aktívan szerepelnek  a környék fesztiváljain és a túrkevei  kulturális rendezvényeken. Jó kapcsolatokat ápolnak a szomszédos települések népdalköreivel, énekes és citerás szólistáival. Kezdettől fogva megrendezésre kerültek a dalos találkozók, ahol a környező települések és megyék népdalcsoportjai ismerkedtek egymás népdalaival. Évente 8-10 fellépése van a csoportnak. Formaruhájukat a  vidékre jellemző  gyönyörű  kunhímzés díszíti. A népdalkör művészeti vezetője, egyben alapító tagja: 35 éven át  dr. Hajnal Ferencné ének tanárnő volt, aki munkája elismeréseként 2006-ban, Megyei Közművelődési Díjban részesült. 2008-tól kezdve lelkes munkájának követője: Szijártóné Kun Zsuzsa ének tanárnő lett, majd 2012. szeptemberétől, Sebők Jánosné óvónő vette át a népdalkör vezetését.

Kovácsné Kovács Erzsébet- művelődésszervező

 

angyal-ferenc-citeras

Kép 6 10

Angyal Ferenc- "A Nagykunság legjobb citerása"

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.